A szabadidő eltöltése a mostani vírusos helyzetre való tekintettel teljesen átértelmeződött. Eddig a szabadidő ténylegesen a szabadságot jelentette, hogy az ember oda megy ahova szeretne, és olyan tevékenységeket csinál, amit ténylegesen a kedvére való. A barátaival lehet, vagy éppen valamilyen nagyon embertömeges eseménye vehet részt. Ez kikapcsol mindenkit és a szabadidő fogalmába teljes mértékben belefér. Ennek ellenére a mostani állapot teljesen más képet fest fel, hiszen ezek az eseményeknek most el kell maradniuk, ki tudja meddig, teljesen átállunk az online beszélgetésekre. Egy valami még biztos, hogy maradhat, az pedig nem más, mint az, hogy az emberek még túrázni mehetnek az erdőbe. Az erdő most a szabadságot szimbolizálja, tehát olybá’ tűnik, hogy visszatérünk a természethez, lehetőség szerint elkezdjük újra tisztelni őt, hiszen most is a kirándulások, túrák által ő nyújt nekünk menedéket. Ahogy én most tapasztaltam ténylegesen sokan mennek kirándulni, családostul, vagy csak kettesben. Kisebb, nagyobb kirándulások a rutintalanoknak is bele kell, hogy férjenek, nem nagy hegycsúcsokat döntögető túráról beszélek, egy könnyed sétáról, mely senkinek nem megterhelő, de testnek, léleknek nagyon is jót tud tenni.
Mi sem voltunk sem nagy túrázók, sem kirándulók, most mégis abban a helyzetben találtuk magunkat, hogy megyünk az erdőben és élvezzük azt.
Egy gondunk támadt, amikor visszaértük a sétánkból, hogy a fűtésünk feladta a szolgálatot. Először nem tudtuk mire vélni, hiszen amikor elindultunk még semmi baj nem volt vele, ám pár óra elteltével, hideg lakásba érkeztünk vissza. Első körben próbáltuk mi magunk megoldani a felmerült helyzetet, de azért nem voltunk olyan bátrak a párommal, hogy a fűtéshez, csak úgy, nagyobb mértékben hozzá is tudjunk és akarjunk nyúlni. Ez nem játék mi is tudjuk, ezért is csak nagy vonalakban néztük meg, de nem jártuk így sikerrel. Tudtuk, hogy nem maradhatunk fűtés nélkül, így rövid időn belül orvosolni kell ezt a helyzetet, mert az éjszakák már hidegek, nem szerettünk volna fűtetlen lakásban aludni. Tehát ketyegett az idő, hogy találjunk egy személyt, aki gyorsan és hatékonyan megoldja a problémát. Az ismerősi körünket feltelefonáltuk, hogy ismernek – e esetleg jó fűtésszerelőt, hiszen nekünk még nem volt ilyen problémánk, hogy nem működött a fűtés, így szakembert sem hívtunk még, nem kerestünk, így most sincs kontaktunk egy megbízhatóhoz. Sajnos a baráti körben sem volt még ilyen eset, úgy hogy ők sem tudtak ajánlani, azt hittük elveszett a helyzet, és itt maradunk éjszakára fűtés nélkül. Ekkor a párom azt mondta, hogy nézzük meg az interneten, hogy hátha fent van valamilyen szaki, a mai világban nem lehet tudni. És milyen jó, hogy ez az ötlete támadt, bár én az elején kételkedtem abban, hogy ilyen kétkezi munkával foglalkozó szakemberek hirdetik magukat az interneten, de hála istennek nagyon nagy meglepetés ért.
Hiszen fűtésszerelés budapest kategóriában, mivel ott élünk, találtunk egy remek céget., a vizgazfutesszerelo24.hu-t. Olyan ámulattal néztem a honlapjukat, mert nekem az ilyen profi honlap, nagyon ritkaság számba megy. Nem is értem, hogy hogy csinálják, ez a nagyszerű cég víz, gáz és fűtésszereléssel is foglalkozik. Ezért is találtunk rájuk a fűtésszerelés budapest kategóriában. Rögvest megtetszett nekünk a profiljuk, mert annyira részletesen leírják, hogy mivel is foglalkoznak és milyen problémákban tudnak az érdeklődők segítségére lenni. Amint elolvastuk azt a részt a szuperül szerkesztett honlapjukon, mely a mi problematikánkra vonatkozott. Tisztán láttuk, hogy nem is kell tovább keresnünk megérkeztünk. Melyik fűtésszerelő írja le pontosan, hogy mely problémák megoldása a specialitása, és még azt is felvázolták az oldalon, hogy milyen technológiával történik majd annak a megoldása. Nem is gondoltam volna, hogy ez ennyire könnyen megy majd, mondjuk a cég érdeke is az, hogy nagyon közérthetően fogalmazzon, itt sikerült mindenki számára érthető módon felvázolniuk a tevékenységi körüket, mindent csodálatos módon tették. Ha ennyi nem győzött volna meg minket a párommal, akkor még azt is feltüntették, hogy több mint harminc éves szakmai tapasztalat áll a hátuk mögött. Mi pedig erre csak annyit tudtuk reagálni, hogy nekünk ők kellenek, hiszen, amit 30 év alatt nem tapasztalt meg egy szerelő, az talán nem is létezik. Így úgy gondoltuk, utólag tudjuk, hogy milyen jól, hogy a kiérkező szakember, a terep felmérését követően biztosan tud segíteni a problémánkon.
De ami még a fűtésszerelés budapest vonzásában választást elősegítette, hogy szinte éjjel nappal hívhatóak, természetesen mi nem hívtuk őket lehetetlen időpontban. De az hogy a kiszállás, még aznap megoldható, annak nagyon megörültünk. Tehát a kis kirándulásunk után, fel is hívtam őket. Nagyon szimpatikus és segítőkész kollégával sikerült beszélnem, akivel leegyeztettük a kiérkezés időpontját, ami még aznapra tudott esni. Ennek kifejezetten örültünk, így nagy valószínűséggel nem maradunk fűtés nélkül.
Amint várakoztunk a kiérkező szerelőre, még tájékozódtunk a honlapjukról, még az is fel van tüntetve rajta, hogy milyen típusú, márkájú kazánokhoz értenek a szerelők. Fantasztikusan, hogy ennyire felkészült csapatot sikerült találnunk. Amikor pedig kiérkezett a szerelő, akkor felmérte a terepet és velünk, előzetesen egyeztetett, hogy mit fog csinálni, hogyan lesz fűtésünk.
Ez nagyon szimpatikus hozzáállás volt, hogy minket is belevont, és együtt tudtunk dönteni, hogy mitévő legyen, természetesen egyet értettünk vele, hiszen ő a szerelő, ő tudja, hogy hogyan is lesz meleg a lakásban rövid időn belül. Teljes mértékben rá hagyatkoztunk, de nem bántunk meg, hiszen minden mozdulatából látszott, hogy mennyire érti a dolgát, egy rutin róka szerelőt sikerült találnunk. Annyira jó, hogy egy ilyen szerelő tudott hozzánk kiérkezni, hiszen így biztosan lesz fűtésünk estére. Ahogyan szétszerelte és látszott, hogy már ránézésre tudja, hogy mi a problémája, az megfizethetetlen. Ápropó ár, teljes mértékben emberi árat mondott a szerelő az elvégzett munkája után. Ilyen gyorsaságért, és hogy pár 10 perc elteltével újra működött a fűtésünk, szerintem nagyon is megéri.
Szerintem, hogy ha tovább kerestünk volna, akkor sem találtunk volna jobb, nagyon szakértelemmel rendelkező, és olcsóbban dolgozó embert, hiszen nagy valószínűséggel ő, és a cég a legjobbak. Nekünk ez már nem is kérdés, ezért is minden barátunknak ajánljuk őket, hogy ha bármilyen gondjuk támad a háztartásukba, amely gond megoldása a cég profiljába illik, ne féljenek őket felkeresni, mert szerintünk ők a legjobbak. Nekünk bizonyítottak, így mi csak ajánlani tudjuk őket. Kétség nem fér ahhoz, hogy fűtésszerelés budapest térségben ők a legjobbak, és ezt nyíltan állítjuk mindenkinek, akinek elmeséljük, hogy a kirándulásunk után, a rossz fűtésünket milyen gyorsan kiérkezve, milyen szakszerűen javították meg. Ezek már bizonyítékok nem ígéretek.