A túra csoportban, ahová a feleségemmel járunk, már sokkal több van a résztvevők között, mint egyszerű csordaszellem: akár azt is mondhatnám, hogy az összejáró emberek között a kapcsolat barátsággá kovácsolódott. Amikor annak idején a gyerekeink iskolájában felmerült, hogy lenne igény egy ilyen túra-szakkör szervezésére, akkor még nem is gondoltuk volna, hogy a kemény mag még így, 20 év elteltével is kitart egymás mellett és igyekszik minél rendszeresebben elmenni valahova egy szép hosszú sétára. Szinte mindannyian elmúltunk már 50 évesek, de ez ne tévesszen meg: annak ellenére, hogy nekünk már a B-oldal pörög, a legtöbb fiatal nem biztos, hogy tudná velünk tartani az iramot. Sokan vagyunk sokfélék, de ilyenkor, amikor számolatlanul rójuk az kilométereket hegyen-völgyön, erdőn-mezőn át, nem számít, hogy ki honnan jött és mivel foglalkozik. Valahogy egy ilyen kötetlen beszélgetés során került szóba a napelem rendszer pályázat is, ami aztán nem sokkal később már az életünk egyik meghatározó pontja lett, és ami megnyugtatott abban, hogy eljövendő nyugdíjas korunkban sem kell majd a filléreket számolgatni a feleségemmel.
Igen sok táját bejártuk már az országnak, általában valami témát is igyekszünk a kirándulások mellé fűzni. Természetesen nem úgy kell ezt elképzelni, hogy minden héten túrázni megyünk, épp ellenkezőleg. Évente körülbelül 5-6 kirándulást szervezünk, de azok olyan minőségűek is szoktak lenni! ebből az öt vagy 6 túrából rendszerint az egyik hegymászás, egy nemzeti park, egy vártúra, egy településről-településre séta, és ha belefér, akkor egy vagy két határon túli kirándulás. Ezek a történelmi Magyarország területére tervezett kiruccanások minden esetben valamilyen egykor hazánkhoz tartozó nevezetességhez fűződnek, legutóbb például Torockót és annak környékét, előtte pedig Krasznahorka várát és Kassát tekintettük meg. Igyekszünk a távot 40 kilométer alatt tartani, de ez nem mindig sikerül, előfordul, hogy elragad minket a hév, vagy annyira jól elbeszélgetünk, hogy nem is figyelünk és 45-50 kilométeresre sikerül a ballagás. Persze ilyenkor pár napig azért szoktuk érezni a tagjainkban a megtett távolságot, de mivel, mint említettem, nem megyünk minden héten, így abszolút kibírható. Azon kívül az év többi részében megelégszünk az asszonnyal kisebb sétákkal, minitúrákkal is.
Éppen a tavalyi év utolsó, őszi kirándulásán ballagtunk a sűrű avarban a csupasz vagy erősen kopaszodó fák között, amikor szóba került a napelem rendszer pályázat. Arról beszélgettünk elmélyülten, hogy mit tehet egyetlen személy, egy háztartás azért, hogy élhetőbb legyen a világ, hogyan lehet egyszerű “kisemberként” hozzájárulni ahhoz, hogy javuljon a jelenlegi klímahelyzet, környezeti terhelés. Szóba került a szelektív hulladékgyűjtés, a víztakarékosság, a faültetés, és a megújuló energiaforrások használata. Többen emlegették például a napelem rendszereket, mint az egyik legjobb megoldást az áramfogyasztás normalizálására, a rezsiköltség csökkentésére. Én is régóta kacérkodtam a gondolattal, többször is említettem a feleségemnek, hogy át kéne gondolnunk a dolgot, mert ez tényleg egy megtérülő befektetés, de a beszélgetésnél tovább még sosem jutottunk vele. Most viszont alaposan nyitva tartottam a fülemet, hátha megtudok valami érdekes újdonságot, ami jól jöhet a későbbiekben.
Történetesen éppen a Balaton északi partján túráztunk, Tapolcáról sétáltunk a Sümegi várhoz egy alternatív útvonalon. Nagyon kellemes, pihentető kis sétának ígérkezett, körülbelül 18 kilométer oda, aztán vissza, úgyhogy még a kitűzött határ alatt maradtunk. Igen ám, de azt nem kalkuláltuk bele, hogy a várhegyet is meg kell valahogy hódítani a menetelés után, úgyhogy mire felértünk a középkori kőfalak tövébe, rendesen kifulladtunk. A kaputól nem messze kerestünk egy kis lankás részt, és ott az egész csoport leült kicsit pihenni, élvezni a kilátást. Ekkor megragadtam az alkalmat, és ha már a feleségem a barátnőivel trécselt, én odaültem az egyik társunk mellé, aki a napelemes rendszerek legnagyobb hívének bizonyult. Ki akartam faggatni mindenről, amit csak tud: mennyire jött be neki a dolog, tudott-e érdemben pénzt megtakarítani vele, napelem rendszer pályázat kapcsán is kavargott bennem egy-két kérdés, úgyhogy amíg csak bírtam szusszal, elárasztottam a kérdéseimmel. Ennél meghittebb, hangulatosabb helyszínt nem is igen választhattunk volna, ráadásul az idő is gyönyörű volt, október közepéhez képest kimondottan kellemes.
A tóratársunk pedig szerencsére nagyon szeretett a témáról beszélni, úgyhogy nem kellett unszolni. Szépen elmagyarázta a rendszer működését, hogy hogyan lehetséges a kétirányú mérőórával a hálózatba visszajuttatni a megtermelt de fel nem használt villamosságot, miért éri meg különösen ezt a formáját választani az áramtermelésnek. Szóba került, hogy több napelem rendszer pályázat is szokott futni, ha esetleg úgy érezzük, érdemes benyújtani a kérelmünket, mert akkor a befektetett összeg jelentős részét visszakaphatjuk és így időarányosan sokkal hamarabb térül meg a befektetésünk, mintha pusztán önerőből állnánk neki kiépíttetni. Természetesen az is egy járható út, de egyetértettem vele abban, hogy mindenképpen érdemes valamilyen pályázatot is benyújtani, hiszen a visszakapott pénzt sok egyéb módon is fel lehet használni. Például ha az idősebb gyermekünk egyszer úgy dönt, hogy saját lakást szeretne venni, akkor kezdő lökésnek odaadhatjuk neki.
Igyekeztem nagyon figyelni, hogy egyetlen apró részlet se kerülje el a figyelmemet, és alaposan be tudjak majd számolni a feleségemnek a hazaúton, hátha végre ő is úgy dönt, hogy ideje belevágnunk. Így is tettem. Miután megnéztük a várat, elindultunk visszafelé, és bár bevallom, a vége felé már kezdtem eléggé elcsigázott lenni, azért az tartotta bennem a lelket, hogy talán végre a mi házunk tetejére is felkerülhetnek nemsokára a fényes fekete panelek. Tapolcára visszaérve aztán elváltak útjaink, ki autóba szállt, ki vonatra. Mi előzetesen a vonat mellett döntöttünk, ugyanis nem biztos, hogy lett volna erőnk egy ekkora séta után még hazavezetni Budapestre, és így legalább volt időnk kicsi üldögélni és átbeszélni a látottakat, hallottakat. Szándékomat nem titkolván odaültem a feleségem mellé, és szépen elkezdtem neki sorolni mindazt, amit aznap tanultam. Figyelmesen hallgatta, már amennyire tudta, hiszen ő is eléggé el volt már csigázva. Azt mondta, hogy jól hangzik, de inkább térjünk vissza rá másnap, amikor tud is figyelni. Ebben maradtunk, aztán mind a ketten elbóbiskoltunk, és a Déli pályaudvaron ébresztettek minket a szintén vonatozó barátaink.
Ahogy megbeszéltük, másnap felkerestük a témáéban leginkább releváns oldalt, és elkezdtük magunkat kiokosítani a lehetőségekről. Meg is lett a nekünk leginkább ideális napelem rendszer pályázat, úgyhogy kértünk árajánlatot az oldalról, és idén tavasszal meg is kezdődhetett a telepítés. Szerencsére volt annyi megtakarításunk, hogy fedezni tudtuk a procedúra költségeit, de hála a jó égnek elfogadták a pályázatunkat, úgyhogy a befektetett pénz jelentős részét vissza fogjuk kapni. Így már sokkal hamarabb kezd el “hasznot” termelni nekünk a kis rendszerünk, ami valószínűleg túl is fog élni minket. El sem tudom mondani, micsoda megnyugvás a számomra, hogy majd egyszer, öreg korunkban mennyit fog segíteni a normális életszínvonal fenntartásában.