Kevés szabadidőm van, de nagyon szeretem a munkámat!

Kevés szabadidőm van, rengeteget dolgozom, hogy fent tudjam tartani a családomat. Szerencsére egyáltalán nem utálom a munkámat, teljes mértékben meg vagyok vele elégedve, főleg azóta, amióta új polcrendszer került a raktárba.


Már egy ideje esedékes volt, hogy felújítsa és bővítse a főnökség a raktárat, mert a cég egyre jobban kezdett teljesíteni a piacon, ami sok új vevőt, így több árut is jelentett. Lassan nem fértünk el, és így borzasztóan nehéz volt összeállítani a megrendeléseket. Mivel muszáj volt felvenni még 2 embert, a papírmunkát pedig mindenki maga csinálta, volt, hogy egy vámkezelés miatt tíz, húsz perceket vártunk a gépnél, mire sorra tudtunk jutni – ugyanis csak egy számítógép állt rendelkezésünkre.
Szerencsére csak pár hónapig volt ez az elviselhetetlen átmeneti állapot. Kiürítettük a raktárat, ideiglenesen lefagyasztottuk a rendelések nagy részét, hogy megkezdődhessenek a munkálatok. Új fűtési rendszer került kialakításra, a mellettünk lévő raktárépületet pedig hozzánk csatolták a megvásárlást követően.

A raktározási technika koronázatlan királyaiként is ismert Racking Log a szakma legfelszereltebbjei közé tartozik. Naprakész tudásával, kiváló szakértelmével, megbízható munkaerőjével, és talpraesett szervezőivel a legprecízebb munkát képesek nyújtani minden megrendelőjük számára. A tervezők szakértelme tagadhatatlan; minden kétséget kizáróan arra törekedtek, hogy a lehető legpraktikusabb polcrendszert alkossák meg, amik a gyakorlatban is jól megállják a helyüket. Biztosak lehetünk abban, hogy a tervezők mind felhasználták mindazon tudásösszest, amit saját bőrükön tapasztalva szereztek meg a raktározás során, vagy legalábbis minden tőlük telhetőt megtettek annak érdekében, hogy kielégítsék a szükséges igényeket, és minden apró részletre figyeltek a kivitelezés során is, előre gondolkozva. Így születhettek meg a különböző típusú polcrendszerek.

A Racking Log Európában legelterjedtebb polcrendszere kézi rakodásra lett tervezve, fémből készült, és száz százalékban csavarmentes. Polcai 33 mm-ként állíthatóak, teherbírásuk nem kevesebb, mint 130-280 kg közé esik, ami nem kis teljesítmény. A termékgyártói garanciával, TÜV és ISO minősítéssel is rendelkezik, ami bizonyságot ad arról, hogy a legjobb választás mindenki számára, aki raktártechnikában gondolkozik. Kis súlya, sokoldalúsága és egyszerű összeszerelhetősége révén a termék a lehető legideálisabb választás a manuális raktározás esetén.

A cég galéria rendszerek kivitelezését és beszerelését is vállalja. Nekünk ilyen pódiumokra volt szükségünk, ami ha nincs megfelelően összeszerelve, életveszélyes is lehet önmagában, de főleg mondjuk földrengés esetén. Hogy egy ilyen szerkezet használható legyen, szükségeltetik több kiegészítő is, aminek széles választéka áll rendelkezésre: közlekedő lépcsők, mellvédek, teherkapuk stb. A kivitelezést a szabványos iparitól egészen egy részleteiben is esztétikus, és kifinomultabb dizájnig képesek személyre szabottan elkészíteni. A merészebb tervezési követelményekhez , mint amilyen a mienk is volt, a törvényi előírásoknak megfelelően elláttak minket valamennyi műszaki dokumentációval és tanáccsal. Megegyezésünk szerint acélprofilból, csavarkötéssel készült szerkezeteket használtak fel, a tartószerkezet – gerendák, és oszlopok – pedig acélelemekből készültek, a padlót pedig rácsos elemekből kivitelezték.

A termékek 2-3 napon belül kerültek kiszállításra, több éves garanciával. A polcrendszerek beszerelését erre szakosodott és megfelelően képzett profi csapat végezte megfelelő eszközök segítségével. A műszaki iroda felügyelete alatt önmagukra és másokra nézve is teljes biztonságban képesek dolgozni a hatályos rendeletek és a megbízó speciális követelményeinek betartása mellett. Bátran ajánlom mindenkinek a Racking Log felkészült csapatát, amennyiben fejleszteni szeretnék a raktárterületüket.

Amikor csak tehetem, a családommal vagyok, de így, hogy a raktár is kényelmes és megbízható, szívesebben dolgozom többet.