Túrázás utáni jól megérdemelt pihenés a siófoki aranyparton

Kolléganőm feltöltődve érkezett vissza a szabadságáról a valóságba egyszóval a munkahelyére. Imádnak túrázni a párjával és minden adandó alkalommal elindulnak egy újabb útvonal bejárására, a Kék -túra nem ismeretlen már számukra. Ezen alkalmakor nem csak szellemileg tudnak kikapcsolódni, az irodai pörgésből, de a testüket is megdolgozgatják egy -egy húzósabb emelkedőn a hegyre fel. Ilyenkor mindig igyekeznek a közelben egy jó szállást találni, és ott is eltölteni pár napot, de akkor már csak a szálláshelyük nyújtotta lehetőségeket szokták kihasználni, teljes mértékben kipihenve a természet okozta fáradalmakat.  Az útjuk előtt a munkahelyünkön a közös szobánkban kereste a legmegfelelőbb szállást. Sok keresgélés után rá is talált egy csodás helyre, amely a Balaton partján volt.

Ekkor megtalálta ezt az a remek szállást Siófokon és annak a honlapját,  a siofokszallas.info ahol több apartman közül is választhattak. Egy megfáradt túrázás után, nincs is annál jobb, mint egy luxusnak is mondható apartmanban kipihenni azt. A honlap  a siofokszallas.info átnézése után, mely remekül tagolt és sokak számára átlátható, mint a szállás jellemzői, felszereltsége és elhelyezkedése szempontjából, a kolléganőm is rögvest kiigazodott a honlapon, mert annyira mindenki számára egyértelműen vannak feltüntetve az információk. Egyértelmű, hogy az egyik ilyen apartmanban szeretnének megszállni, amelyek kialakítása a számukra teljes mértékben megfelel. Mivel a túra után jóleső pihenést iktatnak be, ezért a Balaton közelsége nem is lehetne jobb választás erre, hiszen a szállásuktól néhány perc sétára, már közvetlenül a strandon találhatják magukat. Ott pedig nincs is más dolguk, mint a megmártózni a habokban és élvezni a meleg, nyári napsütést.

Ezért nem is késlekedett, árajánlatot kért, mivel főszezonban érkeznének, ezért célszerű volt így rákérdezni, hogy van e még szabad szoba, arra az időintervallumra, ameddig ők maradnának. Szerencséjükre volt, majd a nagyon kedvező árajánlat megérkezte után, rögvest le is foglalta a szállást. 
És a ráadás, hogy háziállatokat is szívesen fogadnak, csak előtte érdemes egyeztetni a szállás tulajdonosával erről.

Kolléganőmék a csoda túrázás, után kellően elfáradva érkeztek az apartmanba, alig várták, hogy lezuhanyozhassanak. A bejelentkezés nagyon könnyedén ment, a tulajdonosok ott voltak a megbeszélt időpontban, nagyon kedves és segítőkész emberek volta. Nagyon megvoltak elégedve a szoba tisztaságával és annak felszereltségével. A frissen mosott és felhúzott ágyneműnek annyira kellemes illata volt, a konyharész teljesen felszerelt volt, tágas volt a szoba, kényelmesen el lehetett férni, és még egy erkély is tartozott a szobához, amely közvetlenül a Balatonra nézett.
Annyira élvezték az ott töltött időt, a fürdőszobába beleszerettek, annyira igényesen volt kialakítva. A közelben számos étterem, vásárlási és szórakozási lehetőség is adódott, így egy rövid sétával mindent elértek. A teljes feltöltődésük garantált volt. Kolléganőm annyi jót mondott erről szállásról, hogy rá is kerestem én is ismételten, és elterveztem , hogy következő nyáron én is ellátogatok az egyik ilyen csodás siófoki apartmanjukba.